Jutalmazás...

Sajnos meglepődve kell tudomást vennem arról, hogy mennyire számít egy szülőnek az amikor a gyerekét megjutalmazzák az óvodában. Elméletileg azt mondaná az ember, hogy a gyermeknek többet jelent a pirospont , ha ügyesen elmondja a verset, elénekeli a dalocskát, azonban gyakorlatilag azt tapasztalom nap mint nap hogy a szülőnek még többet jelent ha a gyerek hazaviszi a köténykére ragasztott piropöttyöt. Kedves szülők és azok akik még olasgattják a blogomat, persze hogy kell jutalmzni a gyerekeket, csak azért nem szabad átesni a ló túloldalára. Legyünk őszinték egy pillanatra magunkkal szemben: a sok kis pötty nem tükrőzi a gyerekeink tudását. Minden szülő kissé vak is egyben, és persze hogy szülői szemmel nézve a saját gyerekünk a legszebb, legjobb , legokosabb. Csak azért ezt nem kell folyton hangoztatni más szülőknek, nem kell senkit se megbántani. Lehet hogy más gyerek is ugyanolyan fogékony, csak nem annyira bátor hogy elmondjon verset , éneket, hanem magába gyűjti a tudást és egyszer majd, amikor nem is várjuk elmondja. Nem kell elfogultnak lenni. Mert azt tapasztalom, hogy már most kialakítjuk gyerekeinkben a versengésre való hajlamot. Akkor mi lesz a jóakarattal? Az igazi, szelíd, tiszta barátságokkal? Ebben a kiskorban arra kell törekednünk hogy ezt alapozzuk meg. Az őszite, tiszta, igazi barátságot. Ha megtanulják értékelni, elfogadni jóval rosszal társaikat, és nem kinevetni; felemelni az elbukót és nem átlépni rajta; akkor igen, mondhatjuk hogy jó szülők voltunk, mert gyermekünk egy kedves, barátságos emberré formálódik. Nem hiába mondják a lányok esetében, hogy" nézd meg az anyját, vedd el a lányát". Nem csak a fizikai tuljdonságokra vonatkozik ez a szólás. Hanem az alaptermészetre is. És van benne némi igazság.
Ki fogja megkérdezni az évek elteltével, hány pirospontot kapott a gyerek az óvodában, ki fogja megkérdezni hányasokkal végezte az iskolát, hányassal érettségizet vagy licenszezet? Senki. Tapasztalatból mondom. De azok akik megőrzik a gyerekkori barátjaikat, boldogan emlékeznek majd vissza a vidám pillanatokra, amikor együtt nevettek, táncoltak, együtt sírtak vagy bosszankodtak. És ne feledjük, egy jó pajtásra mindig szüksége van az embernek.
Persze, nem úgy kell ezt érteni hogy azért menjen saját feje után a gyerek, ne tanuljon, lógjon stb. Hanem a tanulás mellett, a versengés mellett, ami konstruktív is lehet ha mértékeljük és nem visszük túlzásba, ki kell alakítson olyan vele egykorúakkal baráti kapcsolatot, akik mellette vannak a nehéz pillanatokban. És sajnos az élet ilyet is tartogat gyerekeinknek, bármennyire is próbáljuk megóvni őket ezektől. Enyhíteni lehet, de eltörölni nem a nehéz pillanatokat.
És hogy zárjam le egy ismert szöveggel, idézem Malek Andreát:

"Azért vannak a jóbarátok,
Hogy a rég elvesztett álmot.
Visszahozzák néked majd egy szép napon.
Azért vannak a jóbarátok,
Hogy az eltűnt boldogságot,
Visszaidézzék egy fázós alkonyon."